Hajlamosak a szülők azt hinni, amikor már túl vannak az iskolatáska, a füzetek, a tolltartó, a tollak, a tornazsákok és még néhány, fontosnak tartott iskolaszer megvásárlásán, hogy most aztán egy ideig feléje se kell menni a boltoknak. Pedig eljön a szeptember, eltelik az első hét az iskolában, és kiderül, hogy mennyi minden hiányzik még a „készletből”. Gyakorlott szülőknek ismerős a helyzet.
Készült egy felmérés, amiből egyebek mellett az is kiderült, mennyit költ egy család az iskolakezdésre, azon belül az egyes iskolaszerekre. Mutatjuk a számokat.
Manapság azt szokták mondani, hogy ha a mobilunk nálunk van, minden nálunk van. Ez részben igaz, hiszen rengeteg alkalmazás készült már kifejezetten a megbeszélésekhez. De azért be kell azt is látni, hogy a hagyományos irodaszereket se nélkülözhetjük teljesen.
Hajlamosak vagyunk olykor háttérbe szorítani a kézírást a digitális megoldásokkal szemben. Pedig egy friss tanulmány szerint jobban tennénk, ha gyakrabban ragadnánk írószert.
A mindennapi egészségünket, közérzetünket nagyban befolyásolja, hogy milyen a minket körülvevő környezet. Vagyis mivel napi szinten legalább 8 órát töltünk a munkahelyünkön, lényeges, hogy az irodai közeg is olyan legyen, ami pozitívan hat ránk. De hogyan lehetséges ez?
Ugyan ki gondol a következő évi naptárakra augusztus elején, a legnagyobb kánikulában? Talán kevesen teszik meg ezt, pedig ahogy azt tapasztaljuk, hogy évről évre korábban kezdődik a karácsonyi vásár, úgy az eredetileg szezonálisnak mondott határidős naptárak is jó pár hónappal előbb megjelennek az üzletekben, mintsem napi használatba vennénk azokat.
Száz éves a Fellowes, irodaszereket gyártó cég. Ebből az alkalomból pedig óriási pénzvisszafizetési ajánlattal kedveskednek a vásárolóknak. Szóval ha mostanában iratmegsemmisítőre, irodai ergonómia termékekre, Banker Boxra lenne szüksége, az akció egy újabb érv a vásárlásra. De nézze meg, pontosan milyen termékek vesznek részt a promócióban.
Aprónak tűnő dolgokkal is növelhetjük az irodai produktivitást.
Te melyiket szeretnéd? – nézett kérdően az anyuka a szeptembertől első osztályos kisfiára. – Azt, ott! – mutatott rá a fiú a kirakatban az egyik hátizsákra, mire az édesanyja kézen fogta, s már mentek is be az üzletbe, hogy megvegyék a kiválasztott iskolatáskát.
Ugye mindennapos a történet…